Csalódás - Szemetek vagytok!!!
Az a sok étel elfogyott. A férfiak, és a nők pityókásan ropták a táncukat a téren. Bohócok, artisták mulattatták a nézelődőket. Kőrhinta, báb előadás, és sütemények garmada a gyerkőcök örömére. Humenka nyálát csorgatva nagyokat nyelt. Hjaj, nincs ezekre pénze. (Nem idevalósi, neki fizetni kell mindenért.) A nagy semmire van pénze!! Hogy a kutya kaparná el! - kiáltja némán.
Nagydarab férfit lát beszélgetni a nép néhány tagjával, akik annyira hízelegnek neki, h néha bele is pirulnak.
Nagydarab férfit lát beszélgetni a nép néhány tagjával, akik annyira hízelegnek neki, h néha bele is pirulnak.
Szóval úgy mikor tájt, hallja a nénét, h indulnak. - Na, akkor jössz -e, vagy maradsz!?
A sofőr ugrásra készen várta az indulást.
Szép autó, helyi gyártmány (tudta meg később), s mellette a lány, aki szikár, határozott, és erős tekintetű. Ő a nagyúr lánya, (azta!!)? pislogott Humenka. Bőre fehér, és szeplős, haja nem is szőke, hanem annál világosabb, szinte érdekes. Keze, arca ápolt, ruhája egyszerű, kissé kopottnak tűnt, mint aki nem kedveli, a rongyrázó stílust. Hideg kék szeme, s szeme mint a villám.
Szép autó, helyi gyártmány (tudta meg később), s mellette a lány, aki szikár, határozott, és erős tekintetű. Ő a nagyúr lánya, (azta!!)? pislogott Humenka. Bőre fehér, és szeplős, haja nem is szőke, hanem annál világosabb, szinte érdekes. Keze, arca ápolt, ruhája egyszerű, kissé kopottnak tűnt, mint aki nem kedveli, a rongyrázó stílust. Hideg kék szeme, s szeme mint a villám.
Hallgatnak, a néne, a kocsi halk zörejétől, s a fáradtságtól, bágyadtan szundikál. Négy emeletes betonházak mellett haladnak el, a városból kifelé, kicsit messzebb, hatalmas terület, tele növényekkel, és gyümölcsössel. A másik oldalt, állatok legelnek. Humenka nem győz csodálkozni, h ő, se ilyet, se olyat nem látott még. A sok nézésbe belefáradva, kissé elszenderedett, majd arra eszmél, h a néne rá reccsen.
- Szálljál ki lusta, ott a viskó, tedd rendbe!!
Súrolt, porolt, még az udvart is felsöpörte. Ennyi munka, .... már sötét van, de ha nem csinálja meg, se szállás, se vacsora.
- A többit majd befejezed holnap, most aludj!! Ne -e, vajas kenyér!!
A villanyt oltsad!! - szólt szigorúan, szinte kegyetlenül, az öreg nő, a néne.
Vajas kenyér, két szelet, vékonyka, ..... De megerőltetted magad banya, h a fene enné ki a beled, - gondolta Humen. Majd végigdőlt az ócska ágyon, s aludt mint egy csecsemő. A szép jövő, és a boldogság utáni vágy fonta át őt, álmában.
- Ébresztő!! Hétalvó, itt a kenyér, a tea, utána uzsgyi, vár a kert, és a gazolás!! Humennak nem esett jól ez az ébredés, de nem volt mit tenni. Legalább addig gondolkodik, h hogyan legyen tovább. Ha nagyon megkeseredik, inkább hazamegy. Kevés étel, goromba nyanya, és a lány sincs itt, pedig szeretett volna vele beszélgetni. Ő biztos normálisabb mint ez a néne. Hogy lehet egy ilyen lánynak, ilyen gonosz nagymamája?? Pfff!!
Alig volt dél, ..... talán, mikor egy autó állt meg, s nagy dörgedelemmel csapódott az ajtaja. A nagy úr sofőrje jött, h menni kell, de azonnal. Panasz miatt hívatják. Na, ennek fele sem tréfa.
Úgy szutykosan, ahogy volt, vitte őt az autó. A nagy úr meghozta a döntést!! Az anyósánál elvégez minden munkát, s ha már ott nincs, akkor a városban találnak neki!! Söpröget, és növények gondozása!! Amennyiben ezt nem akarja megtenni, húsz ezer dolcsit kell leperkálnia, de azonnal!! Ugyanis, az országos művész (aki mellesleg, az uraság rokona), kárigényt jelentett be. Humen, a senki fia borja, megsértette, a művét pocskondiázta!! Ha nem tetszik, mehet a bíróságra!! Mivel nem itteni lakos, nem kap ingyen ügyvédet, se semmit. Humenkának igen megfacsarodott a lelke. Nincs pénze. Hitel rontás, sértés, ki tudja, nem ért ő ehhez. Talán hallgatni kellett volna az öregre mikor az mondta, h még a madár is elkerüli ezt helyet. Nem volt mit tennie, elvégezte amit kiszabtak rá, s közben azt tervezte, h elmegy. El innen el. De reménykedett abban, h hátha találkozik valahol a lánnyal, s elmondhatja neki a bánatát, fájdalmát.
Esténként, néha rajzolt, szép fákat, erdőt mezőt, s mindent amit látott. Régebben maga sem gondolta, h van hozzá tehetsége, de most, így gondolta, így érezte, h márpedig van. Mutogatta kínálgatta, h hátha megveszik, és így, jobban, és gyorsabban ki tudná fizetni, adósságát. Egyébként szentül meg volt győződve arról, h ő nem sértett, s nem is rontotta, a művész hitelét. Néha igen keserű indulat lett rajta úrrá.
Humenkát tanulni is küldték. Na, nem ám jóságból, kíváncsiak voltak a képességeire. Kiderül, h nagyon okosan számol, s kalkulál. Egy év (amire annyira várt), hívatta Zomla, a nagy úr lánya, a néne unokája.
- Végre!! - ujjongott Humenka.
- Hallom, h nagyon jól kiigazodsz a számolás világában. Kapsz próba munkát, ha jól elvégzed, felveszlek, dolgozhatsz a ZRT -nek. Humenka a boldogságtól majdnem felrepült az égbe. Ujjongva, s boldogan baktatott "haza", az ócska kis átmeneti szállására.
Jó lett a pro. munka, és már az irodába is dolgozhatott nyolc órában. Persze az utca söprést sem hagyhatta ott, kellett a pénz, h törlesszen. A "könyvelési" munkát a kisujjából kirázta, és értette a stikliket is. (hú ha)
Megcsinálta, hiszen nem volt más választása, és élt benne a remény, h beszélhet Zomlával. Ez neki mindent megért, még a napot is lehozta volna, csak had lehessen a közelében.
S ahogy múlt az idő, s ő egyre okosodott, rájött, h kihasználják. Zomlához, akihez a lelkét olyan közel érezte, akinek a jóindulatában annyira reménykedett, abban csalódott a legnagyobbat. Hiába akart neki beszélni arról, h ő nem sértett meg senkit, meg sem hallgatta. Rámordult, h ő ezzel nem kíván foglalkozni!!
Humenka számolt, még jó tíz év ha így halad, és a (nem) adósság is kicsit fogy, mert kamatot is tettek rá, ami egyre több, és több.
Néha zokogás tört rá. Rázta a lelkét a fájdalom. Az igazságérzetét bántotta a kegyetlen élet. Végtére, és végleg elhatározta, h elmegy, elszökik innen.
Még haza sem ért (vagy három nap), s már ott is volt a hivatal levele, h az adóssága továbbra is fennáll, s fizetnie kell, míg le nem telik (hiába szökött el)!!
Az anyja, apja örömmel, bánattal teli könnyes szemmel néztek rá. Örültek, h megkerült, mert mindent gondoltak már, csak jót nem, h hova lett. Bánat meg azért, amit küldött a hivatal. De Humenkát most nem érdekelte semmi, fáradtan, elcsigázva dőlt le a rég nem érzett ágyába, s míg el nem aludt, nagyokat csodálkozott a szülein.
- Micsoda, h még ügyvédet is akarnak keresni neki?? Meg, h megoldjuk ezt a valamit?? Nofene, mi lett velük??
Humenka másnap kifeküdt a hatalmas lombú fa alá. Betegnek érezte magát. Nem volt kedve se beszélni, se enni, se mozdulni. Az apátia lett rajta úrrá. Sovány volt, és sápadt, mint a fehérre meszelt fal. Szülei tördelték a kezüket, h menne kórházba, még meghal itt nekik. (Még veszekedni is elfelejtettek.)
- Zokogj világ, zokogj!! Nem, ezt nem lehet, a magasságos ég robbanjon rájuk!! Dolgoztatták, kihasználták, enni is alig volt mit!! Kopott pici szoba, ócska ágy, ótvar lavór mosakodni, mocsok minden!! Kidolgozta a belét, napi 10 - 12 órákat!! Az irodában, utána az utca söprés!!
Humenka átkozódva pufogott az udvaron, s a könnye patakokban folyt.
- Szálljál ki lusta, ott a viskó, tedd rendbe!!
Súrolt, porolt, még az udvart is felsöpörte. Ennyi munka, .... már sötét van, de ha nem csinálja meg, se szállás, se vacsora.
- A többit majd befejezed holnap, most aludj!! Ne -e, vajas kenyér!!
A villanyt oltsad!! - szólt szigorúan, szinte kegyetlenül, az öreg nő, a néne.
Vajas kenyér, két szelet, vékonyka, ..... De megerőltetted magad banya, h a fene enné ki a beled, - gondolta Humen. Majd végigdőlt az ócska ágyon, s aludt mint egy csecsemő. A szép jövő, és a boldogság utáni vágy fonta át őt, álmában.
- Ébresztő!! Hétalvó, itt a kenyér, a tea, utána uzsgyi, vár a kert, és a gazolás!! Humennak nem esett jól ez az ébredés, de nem volt mit tenni. Legalább addig gondolkodik, h hogyan legyen tovább. Ha nagyon megkeseredik, inkább hazamegy. Kevés étel, goromba nyanya, és a lány sincs itt, pedig szeretett volna vele beszélgetni. Ő biztos normálisabb mint ez a néne. Hogy lehet egy ilyen lánynak, ilyen gonosz nagymamája?? Pfff!!
Alig volt dél, ..... talán, mikor egy autó állt meg, s nagy dörgedelemmel csapódott az ajtaja. A nagy úr sofőrje jött, h menni kell, de azonnal. Panasz miatt hívatják. Na, ennek fele sem tréfa.
Úgy szutykosan, ahogy volt, vitte őt az autó. A nagy úr meghozta a döntést!! Az anyósánál elvégez minden munkát, s ha már ott nincs, akkor a városban találnak neki!! Söpröget, és növények gondozása!! Amennyiben ezt nem akarja megtenni, húsz ezer dolcsit kell leperkálnia, de azonnal!! Ugyanis, az országos művész (aki mellesleg, az uraság rokona), kárigényt jelentett be. Humen, a senki fia borja, megsértette, a művét pocskondiázta!! Ha nem tetszik, mehet a bíróságra!! Mivel nem itteni lakos, nem kap ingyen ügyvédet, se semmit. Humenkának igen megfacsarodott a lelke. Nincs pénze. Hitel rontás, sértés, ki tudja, nem ért ő ehhez. Talán hallgatni kellett volna az öregre mikor az mondta, h még a madár is elkerüli ezt helyet. Nem volt mit tennie, elvégezte amit kiszabtak rá, s közben azt tervezte, h elmegy. El innen el. De reménykedett abban, h hátha találkozik valahol a lánnyal, s elmondhatja neki a bánatát, fájdalmát.
Esténként, néha rajzolt, szép fákat, erdőt mezőt, s mindent amit látott. Régebben maga sem gondolta, h van hozzá tehetsége, de most, így gondolta, így érezte, h márpedig van. Mutogatta kínálgatta, h hátha megveszik, és így, jobban, és gyorsabban ki tudná fizetni, adósságát. Egyébként szentül meg volt győződve arról, h ő nem sértett, s nem is rontotta, a művész hitelét. Néha igen keserű indulat lett rajta úrrá.
Humenkát tanulni is küldték. Na, nem ám jóságból, kíváncsiak voltak a képességeire. Kiderül, h nagyon okosan számol, s kalkulál. Egy év (amire annyira várt), hívatta Zomla, a nagy úr lánya, a néne unokája.
- Végre!! - ujjongott Humenka.
- Hallom, h nagyon jól kiigazodsz a számolás világában. Kapsz próba munkát, ha jól elvégzed, felveszlek, dolgozhatsz a ZRT -nek. Humenka a boldogságtól majdnem felrepült az égbe. Ujjongva, s boldogan baktatott "haza", az ócska kis átmeneti szállására.
Jó lett a pro. munka, és már az irodába is dolgozhatott nyolc órában. Persze az utca söprést sem hagyhatta ott, kellett a pénz, h törlesszen. A "könyvelési" munkát a kisujjából kirázta, és értette a stikliket is. (hú ha)
Megcsinálta, hiszen nem volt más választása, és élt benne a remény, h beszélhet Zomlával. Ez neki mindent megért, még a napot is lehozta volna, csak had lehessen a közelében.
S ahogy múlt az idő, s ő egyre okosodott, rájött, h kihasználják. Zomlához, akihez a lelkét olyan közel érezte, akinek a jóindulatában annyira reménykedett, abban csalódott a legnagyobbat. Hiába akart neki beszélni arról, h ő nem sértett meg senkit, meg sem hallgatta. Rámordult, h ő ezzel nem kíván foglalkozni!!
Humenka számolt, még jó tíz év ha így halad, és a (nem) adósság is kicsit fogy, mert kamatot is tettek rá, ami egyre több, és több.
Néha zokogás tört rá. Rázta a lelkét a fájdalom. Az igazságérzetét bántotta a kegyetlen élet. Végtére, és végleg elhatározta, h elmegy, elszökik innen.
Még haza sem ért (vagy három nap), s már ott is volt a hivatal levele, h az adóssága továbbra is fennáll, s fizetnie kell, míg le nem telik (hiába szökött el)!!
Az anyja, apja örömmel, bánattal teli könnyes szemmel néztek rá. Örültek, h megkerült, mert mindent gondoltak már, csak jót nem, h hova lett. Bánat meg azért, amit küldött a hivatal. De Humenkát most nem érdekelte semmi, fáradtan, elcsigázva dőlt le a rég nem érzett ágyába, s míg el nem aludt, nagyokat csodálkozott a szülein.
- Micsoda, h még ügyvédet is akarnak keresni neki?? Meg, h megoldjuk ezt a valamit?? Nofene, mi lett velük??
Humenka másnap kifeküdt a hatalmas lombú fa alá. Betegnek érezte magát. Nem volt kedve se beszélni, se enni, se mozdulni. Az apátia lett rajta úrrá. Sovány volt, és sápadt, mint a fehérre meszelt fal. Szülei tördelték a kezüket, h menne kórházba, még meghal itt nekik. (Még veszekedni is elfelejtettek.)
- Zokogj világ, zokogj!! Nem, ezt nem lehet, a magasságos ég robbanjon rájuk!! Dolgoztatták, kihasználták, enni is alig volt mit!! Kopott pici szoba, ócska ágy, ótvar lavór mosakodni, mocsok minden!! Kidolgozta a belét, napi 10 - 12 órákat!! Az irodában, utána az utca söprés!!
Humenka átkozódva pufogott az udvaron, s a könnye patakokban folyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése