2018. március 5., hétfő

Értelek, vagy nem értelek, ez itt a kérdés? Attól nemesedik a lélek ha szívjuk egymás vérét?

Nem az idő dolga, h a sebeid begyógyuljanak, hanem a felfogásodé


Előfordul akár férfiak, akár nők körében, h képesek "1000" éves dolgokat is visszahányni, felhánytorgatni, kérődzni rajta, mint a boci a takarmányon, amit visszaböfög néhányszor. 

Voltak dolgok amik bántottak, rossz volt, akkor (talán) azt lehet tenni, h megpróbáljuk egymásközt tisztázni, .... hátha félreértésből adódót, vagy egyszerűen úgy alakult. (Saját gondjaink, feszültségek, nem vagy szimpatikus, utállak érzés, eltereltek bennünket egymás megértésétől.)
Ha ez nem megy, akkor tovább kell lépni. Bent magadban elrendezni. 

Nálam volt olyan, h kiírtam magamból, füzetbe, vagy csak egy valamire (például régi naptár hátoldalára). 
Később visszanéztem, rájöttem, h már nem érzem azt, amit előtte. Már nem fáj, nem bánt (úgy). Túl tudott a lelkem lépni ezen. 
Ki kell mondani, ki kell írni magadból. 

Nem véletlen az, h amikor valakit trauma ér, azt beszéltetik (beszéljen róla, úgy ahogy jön, ahogy kikívánkozik). 

Néha "meglepő", h mások mennyire képtelenek megértőek lenni.
1. Vagy utál, és nem is áll szándékában érteni, értelmezni a mondanivalódat. (Mint embert elutasít, mindegy milyen vagy, és mit mondtál.) 
2. Vagy egyszerűen egy fafej. Mint akit beprogramoztak, és mint a régi lemezjátszó tűje, mindig vissza ugrik egy régebbi mantrájához. Fortyog, azt fújja kismilliószor, "évszázadokon" át, amíg (jobb esetben) bele nem fut olyanba, akit kedvel, és aki képes rá, h kimozdítsa a berögződéseiből. 

(Példa. Gyerek voltam, kb 5 éves. Két család. Az egyik helyen nagyon rondán voltak regulázva a gyerekek. (Pálcával verés, k. anyád, rohadnátok meg, stb.) 
A másik családban inkább 80%-ban szeretet, türelem, tolerancia, életre nevelés.

A két anya barátnők lettek. Szerintetek ki változtatott meg kit?

Akit szeretünk, aki színpatikus, arra hamarabb rá tudunk hangolódni a megértés szempontjából. El tudjuk fogadni akkor is, ha vannak dolgok amiben nem értünk egyet. (Te így gondolod, én másképp.)

Aki ellenséges érzületű (gyűlöl,utál, lenéz), vagy fafejű, azt képtelenség érveléssel, párbeszéddel "meggyőzni". Még akkor sem, ha tudjuk, h 1000% - ban, nincs igaza. (Dagonyázzon csak a tévedésében, és annak a következményében. Ez jó neki? Az ő élete. 
Persze a gond ott kezdődik, ha ennek a levét mások is isszák. (Az ilyenek, /később/ előszeretettel mutogatnak másra - másokra.) - Ők a hibásak, őőők! 
Hiába hívták fel a figyelmét, h ...   - Nem! Nem úgy van! Majd én tudom! Hagyjatok békén! :))
***
👇
"Példa" 1. (kitalált)
- Leszarod, h mi van velem! -Mikor szartam le? - Mindig! - Mikor mindig? 
- Múltkor is mondtam, h ..., ..., ..., de téged nem is érdekelt! Na és erre csak annyit reagáltál, h ..., ezzel le volt tudva. - Mért mit tudtam volna tenni még azon kívül, h meghallgattam? Menjek oda, üvöltsem le a fejét mindenkinek? Mit tudtam volna tenni, mond már el nekem? - Ja, semmit, ..... tényleg semmit. (Szavakban a megrovás, h továbbra is szar szemétnek tartalak. Mért? Mert így esik jól, mert mindig ugyan azt kell fújni.)

"Példa" 2. (kitalált)
- Mert te ilyen vagy , és nem olyan amilyennek én akarom! Nem úgy gondolkodsz ahogy én! Nem tudom rád erőltetni az akaratom! A teherbíró képességed sem érdekel! Semmi, csak tedd azt amit mondok, akarok, mert nálam van a bölcsesség köve! A fejemben szuper agy van! Minden úgy oké, ahogy én látom, tudom! Különben is te hülye vagy. 
- Mért vársz el egy hülyétől ennyi mindent? 
-  ...................................................................

A kommunikáció (szerintem) = a beszélgetés, a gondolatok cseréje. Egymás értésének a lehetősége.
***
👇
Relax vidám zene 💃

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése