2018. február 3., szombat

Ella - Papírra vetett kósza gondolat



Kedves William! 
Egy újabb levél, amit sohasem küldök el. Az ok egyszerű, nem tudom a címed, illetve nem akarom tudni. Ha tudnám, valaki szándékosan az orrom alá tenné, akkor sem. Már nem, már harminc éve nem.  

Nagyon rég volt mikor fiatalok voltunk, .... az idő elrepült, majd később te is. Jött valami más, egy újabb lángolás. Már megértem, de akkor fájt. Az ikrek adták a vigaszt, ... nekem. Cooper, és Olivia. Te, nem is ismered őket. Az új szerelem szárnyán elrepültél, .... huss mint a tavaszi szellő. Vitt, a tomboló vágy.
Nem írtál, nem is kérdeztél semmit, még levélben sem. Nem érdekelt. Mintha nem is létezne, mintha nem akartunk volna közösen. 

Híres lettél, népszerű művész. A gyerekek kicsinek, és még utána sokszor kérdezték, h nekik mért nincs apukájuk, mint más gyereknek. Mondtam, h de van, csak nem tudom a címét. 
- De ő ismert, írj neki valahogy. 
- Nem, és nem. Ő tudja, h hol lakunk, ha akar megtalál. Nem bújtunk, költöztünk el. Ez az otthon már több mint harminc éve. Veled itt volt a kezdet. Zöld lombos, dombos táj, lentebb halk tenger suhogás. Hallani ahogy a halászok reggelente mennek dolgozni, hallani a kacagó beszélgetésüket, mint megannyi pergő homokszem, úgy hullik ki belőlük. A piac. .... Ó de sokat nevettünk, alkudoztunk, és vittük nevetve haza a kofák által ránk tukmált portékát is. 

Sokszor ültünk a tenger partjánál barátokkal. Hallgattuk a gitár lágy dallamát, ettük a tábortűznél égetett szalonnát. Futottunk a hullámzó vízben. Imádtuk egymást, a fiatalságunkat, és a boldogságot. Olyan volt az életünk mint az enyhe szellő, simogató, kedves, és szép. A kapcsolatunk is. Nem volt benne semmi erő, semmi összetartás. Mint mondják, a fiatalság bohóság, s ezek voltunk mi.  

A gyerekek szinte tátott szájjal hallgatták a történetünket, mint valami mesét. S mint ahogy neked, már nekem is lényegtelen. A lány orvos lett, a fiú, művész mint te. 
Már tudják ki az apjuk, talán már beszéltek veled, s talán azt is elmondták, h ők a gyerekeid. Nem kérdezem, majd elmondják. Őszinteségre neveltem őket. Nyíltságra, nem hazugságra, nem képmutatásra. Soha, legalább egymásnak, és nekem ne.

Megöregedtél, .... egyedül vagy mint én, s még sokan a barátaink közt. Ki özvegy, ki elvált, kit most hagyott el szép fiatal kedvese. Téged is elhagytak sokszor. A fiatal lendület tőled is messze már. Lettek nálad jobbak, szebbek, érdekesebbek. S van, akinek a pénze is több, mint neked. Ez nem fájó gúny. Jobb lenne ha nem így lenne, hiszen az élet tova száll, az idő nem kímél senkit. A jelenben van a minden, ott kell keresni, várni. Nem a múltban merengni, őrlődni. Elhagyni, s tovább lépni. 

Az új szerelmem lett az élet, s ez adott nekem mindent, nélküled. S hidd, az sokkal jobb lett, mint lehetett volna veled. Ma már tudom, sőt, ebben biztos is vagyok.  

Zárom soraim, további jót kívánva, köszönök el tőled. Ég veled. 
Ella. 
Kelt. 1889. január 25. Ausztrália. 👵
Téli-latyakos táj, rózsával. De hogy hol a rózsa, azt én sem tudom.😏
HG -Fénykapu 
👇
Intro az új m.helyen < Linkre kattintva olvasható
😨👇😏

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése